Tőkéczki László történész, egyetemi tanár

A mi világunkban elszabadult az érdek

Hóman Bálintról kikerülném azt, hogy bizonyos vitatható vagy vitatott kérdéseket feszegessek, s inkább olyan gondolati kategóriákra irányítanám a figyelmet amik időtálló üzenetek, ami fennáll egy olyan politikustól, akit az utókor nagyobbrészt megtagadott. Hiszen tudjuk jól, a politikai rehabilitáció szóba sem került, de még a tudományos szakmai rehabilitációja sem történt meg Hóman Bálintnak, miközben mindenki elismeri – még a legvadabb ellenségei is –, hogy Hóman Bálint a legnagyobb magyar történészek közé tartozik.

Két kategóriát fejtek ki Hóman korára és a mi korunkra: az állammal és a nemzettel kapcsolatosat. E két kategória persze mindig aktuális dolog, igazából abból a szempontból érdekes Hóman állam és nemzet felfogása, hogy az utána következő évtizedekben a magyar nép sajnálatos módon igen keservesen kellett, hogy átmenjen olyan állam és nemzet felfogások uralmán, amelyek mindenképpen összezavarták, sokak fejéből kimosták ezeknek a fogalmaknak a pozitív tartalmát.

Azt kell látnunk, hogy amikor Hóman az állam erősítette, bizonyos értelemben állami centralizációs politikát követett az oktatáspolitikában a 30-as években, az akkor egyáltalán nem volt korszerűtlen, sőt azt lehet mondani, hogy különböző irányokból akár a bolsevizmus, akár a liberális demokráciáknak a jóléti állam felé való átmenete szempontjából az állam nagyon pozitív szerepet játszott.

A társadalmat magára hagyó liberális államot felváltotta a beavatkozó állam, a szociálisan gondoskodó állam, a gazdaságot is megszervezni akaró állam eszméi, ami aztán sajnálatos módon – akár a nácizmust nézzük, akár a bolsevizmust – egy totalitárius állam felé megy el. aztán a jóléti kapitalista állam is egy olyasfajta helyzetet teremt, melyet aztán leváltanak Margaret Thatcher és Ronald Reagan neoliberális eszméi. A magyar társadalom a kommunista befagyasztás után úgy esik bele az európai demokráciába, hogy akkor már a neoliberalizmus uralkodik.

A mostani kormányzatnak van felhatalmazása, hogy a magyar államiságot újjáteremtse, korszerűvé tegye, egyúttal kiküszöbölje azt a dolgot, amelyik a közhatalomnak a koncentrálódásával kapcsolatban mindig fennáll, hogy azért ne mindent határozzon meg az állam.

Hóman, amikor az államról beszél, minőségi szolgáltató államról beszél, hiszen abban a korszakban Magyari Zoltán által kialakított magyar államigazgatási korszerűsítés azt célozta, hogy olyan közigazgatás jöjjön létre, amiben közszolgák dolgoznak Magyarországon. Keresztes-Fischer belügyminiszter például arról beszél, hogy szociális jellegű szakigazgatást kell létrehozni a közszférában, hogy olyan emberek intézzék az állampolgárok illetékes csoportjainak az ügyeit, akik képesek megérezni, képesek beleérezni abba a helyzetbe magukat, amibe a szegények vannak.

Amikor Hóman Bálint az állam megerősítését, az állami szolgálatoknak egy kicsit fegyelmezetté tételét erősíti, akkor máig korszerű dolgot mond, mert a neoliberalizmus által leépített állam helyébe szintén a cselekvőképes, de nem a saját körén túlterjeszkedő államnak a megteremtése aktuális, és jelen pillanatban a magyar kormányzati reformok e tekintetben visszakapcsolódnak azokhoz a törekvésekhez, amelyek a XX. század 30-as éveiben indultak meg Magyarországon.

A nemzettel kapcsolatban még egyszerűbb a dolog. Hóman Bálint egy kicsit régi típusú politikus volt, s ez okozza majd tulajdonképpen a vesztét is, hogy a németekkel való I. világháborús fegyverbarátság jegyében ő a magyar nemzet és a német nemzet közösségét vallotta, és csak későn veszi észre, hogy a hitlerizmus az nem a németség kifejeződése, hanem egy olyan típusú változás, amely teljesen párhuzamos a bolsevizmussal, az egypártrendszernek, a pártállamnak a létrehozásával. Hóman nem ilyen nemzetben gondolkodott, tehát nem csak távol áll tőle a fajelmélet, hanem gyakorlatilag egy olyan minőségileg hierarchizált nemzetben gondolkodott, amelynek egy fontos kimenete lesz majd az elitnevelés. Vagyis gyakorlatilag megkísérelni, hogy Magyarországon megfelelő minősítettségi szinteken legyenek az emberek, és így együttműködve nagyobb teljesítményt hozzanak létre, mint a korábbi társadalmak. Tehát a nemzet – ahogy Hóman fogalmazott – olyan mint Róma a katolikus világban. Róma mindig a távoli célra veti a szemét és a nemzetnek is ilyennek kell lenni! A megmaradó, örök magyar nemzetnek a képét kell a fiatalokban elültetni és megerősíteni. Tehát amikor ő nemzetről beszél, tehát akkor semmiképpen nem egy olyasfajta típusú totalizációban gondolkodik, mint a náci vagy egy teljesen denacionalizált bolsevikstruktúra.

Áttérnék a szakszerűség olyan fajta kultuszára, amelyik a szó szoros értelmében kultusz volt mind Klebelsbergnél, mind Hómannál. A vezetés igazolása tulajdonképpen csak a hatékonyság, a szakszerűség, az olyan típusú munkavégzés, ahol a nemzeti közösség struktúrája a szakképzéshez, a szakképesítéshez, és az ilyen formán keletkező minőséghez kötődik. Ez a szakszerűség azonban nemcsak az elithez kötődik, hanem a tehetséghez, amelyből kiindulva kell szétosztani a társadalom különböző szintjei között a javakat. Ez a minősítettség a tehetség bázisán, de elsősorban a kötelességteljesítés és a minőségi munka alapján történik. Ehhez kell egy elit. Így lesz az elit nevelés híve Hóman. Tehát nem lehetett a nemzeti szocializmus híve, hiszen a nemzeti szocializmus nem az intellektuális kiválóságnak a létráját tekintette elsődlegesnek. Nem véletlen, hogy Hóman ez ellen úgy tiltakozik: én nem vagyok híve a szellemi képzést háttérbe szorító sportgondolatnak, a fizikai erő kultuszának, amely a náciknál előtérbe kerül.

Hóman Bálintnak éppen az antikommunizmus miatt voltak hibás döntései – de a nácizmushoz, a zsidó-üldöztetéshez, a tömeges emberirtáshoz semmiféle köze nincs. Az elit az ő szemében nem ellentéte a demokráciának. Ahogy ő vallotta: az arisztokrácia és a demokrácia gondolata is a minőségi kiválasztottak uralma felé vezet.

Az elitnevelés Magyarországon ma is fontos lenne, mert sajnos azt látom, több mint 30 évi egyetemi gyakorlat után, hogy az egyetemistáink jelentős része, nem hogy elitnek nem jó, hanem motiváció híján már az is kérdéses, hogy elemi szinten tudja-e teljesíteni majd a ráháruló kötelességet. Tehát nagyon aktuális dolog, amit Hóman üzen, és persze nemcsak ő üzen ebből a korból a mi korunknak, a mai magyar nemzet képviselőinek. Mindezt az általa értelmezett hazafiság köti össze, az az eszme, amely sokak számára kilúgozódott a fejből, és elavult dolog. Nem véletlen, hogy ha valahol felvetődik a hazafiság, mint kategória, egyeseknél ez rögtön nacionalizmust, sovinizmust jelent. Ha e fogalmat megértjük, akkor nem vetődik fel az, hogy ha valaki a magyar államtól közpénzen diplomát szerez, akkor ne kérjen tőle számon senki semmit, odamegy, ahol egyénileg a legtöbbet kap a diplomájáért.

Az emberiség nem kér számon senkitől semmit, ezért jó kozmopolitának lenni, mert én az emberiséget szolgálom, de minthogy az nincsen, ezért aztán tőlem nem követelhet senki semmit, s én azt csinálok, amit akarok. Ma Magyarországon rengeteg ilyen figura van.

A mi világunknak az a természetes, miközben az evidenciákat összetöri, hogy teljesen eltekint attól, hogy nagy motiváló tényezője van az emberi létezésnek: az érték és az érdek. A mi világunkban az elszabadult érdek korlátlansága uralkodik, éppen ezért kellene az értékek megerősítése irányába haladni, és e tekintetben természetesen a kereszténység jelenthetné az első fontos tartalmat.

Hóman Bálintnak voltak koccanásai az egyházakkal, főleg a tanügy igazgatási törvény kapcsán a 30-as évek közepén, de egészében, az a centralizáció, amit ő akart, hatékonyságnövekedési volt. Amiben valószínűleg tévedett, mert az embereket és a társadalmakat önmagában technikailag hatékonyságnövekedésre nagyon nehéz kényszeríteni, mindenesetre folyamatosan a magyar nemzeti és állami érdekeknek a szolgálatába tette, amit tett. Éppen ezért, ha vitatkozni is lehet a politikai működésének ilyesfajta összefüggésein, az mégis azt jelenti, hogy nem lehet egy olyan embert csak azért, mert a Horthy-rendszer elitjéhez tartozott, életfogytiglanra ítélni.

Persze ő még jól járt, hiszen Imrédyt és Bárdossy Lászlót ezért akasszák fel. A politikai ügyész el is mondja, hogy „mi az egész rendszert fogjuk elítélni, miközben a legmagasabb nemzetközi hatóságoknak a megbízásából járunk el”. Már láthatjuk, mi vezet oda, hogy Hómant háborús bűnösként elítélik, gyakorlatilag halálra ítélik, hisz a súlyos cukorbetegsége hamar végez vele a börtönben.

Mostanában harminckettő, a két világháború közötti politikus portréját kellett megírnom, és nagyon egyértelmű az, hogy az egész magyar korábbi vezetőosztálynak, rétegnek, csoportnak a tragédiája, hogy nagyobb részük angol barát volt, de a náci Németország és a kommunista Oroszország közé szorulva, az angolszász érdektelenségben nem lehetett megoldás, nem lehetett menekvés ebből a helyzetből.

Hóman Bálint volt az – bár az elitnevelésben gondolkodott –, aki mégis megnyitja a Klebelsberg által az elszakított területekről menekült közosztályú gyerekeknek teremtett ösztöndíjat, ő kezdi el az állami tehetséggondozás létrehozását, a népfőiskolák működését, teremti meg az emberi tőke létrehozását.

Hómanék elindították Magyarországot a jó irányba, s a második világháború ezt az egészet elgázolta, aminek meglett a következménye.