Ujváry Gábor főiskolai tanár

Történettudomány és politika Hóman Bálint Szent István című munkásságában


1938 döntő esztendő volt Hóman Bálint életében, hiszen mindeddig elsősorban szakpolitikusként nyilvánult meg. 1932-ben került Gömbös Gyula első kormányába, ezt követően folyamatosan miniszter a változó Gömbös kormányokban, de azzal az ígérettel fogadja el a tárcát, hogy kizárólag szakpolitikai kérdésekben fog megnyilvánulni, és ezt az ígéretét egészen 1938-ig be is tartja. Hogy miért is következett be ebben változás, annak van egy nagyon nyomós oka: unokatestvére Darányi Kálmán ekkoriban Magyarország miniszterelnöke. Darányi Ignác, akivel tulajdonképpen apa-fia kapcsolatban vannak, hiszen Hóman Bálint édesapja a jeles kolozsvári egyetemi tanár, Hóman Ottó 1903-ban elhunyt, ekkor a 18 éves Hóman Bálint fiatalkori pályáját Darányi Ignác mintegy édesapjaként kíséri végig, így szinte unokatestvéri kapcsolatban állnak Darányi Béla fiával, Kálmánnal (Darányi Béla testvére Ignácnak a szerkesztő), aki 1938-ban Magyarország miniszterelnöke. Egyik főtanácsadójává válik Hóman Bálint, és ennek az eredménye az, hogy 1938. február 3-án a kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja pártvezér-helyettessé választja Hóman Bálintot, ami annyit jelent, hogy a miniszterelnöknek helyettese. Tehát ezzel már egy pártpolitikussá válik Hóman Bálint. Nem sokkal a pártvezér-helyettes kinevezése után Bulgáriába utazik, ahol előkészíti, és aláírja azt a szellemi együttműködésről szóló szerződést, amelyet 1935-től kezdődően 1941-ig Hóman Bálint jónéhány állammal megköt. Hóman Bálint Lengyelországgal, Ausztriával, Olaszországgal, Bulgáriával, Japánnal, Finnországgal, Észtországgal kötött ilyen megállapodásokat ebben az időszakban. Március 6-án mondja el azt a beszédét, amivel a nyilvánosság előtt is belép a nagypolitikába, szemben a korábbi tudománypolitikussal, oktatáspolitikussal. Végül azért is döntő ez az év életében, mert ekkor megválik a miniszteri tárcájától, és a tárca nélküli miniszteri posztot kapja meg, ami egy névleges pozíció, amit azzal kapott meg, hogy készítse elő, és bonyolítsa le a nemzetközi eucharisztikus kongresszust. A kongresszus megrendezése után tulajdonképpen már nem vállalt miniszteri feladatot, hiszen szokásainak megfelelően a nyár egy részét Balatonfüreden tölti a szívkórházban, már a 30-as évek elejétől állandó szívpanaszai vannak. Így július 11-én meg is szűnik a kormánytagsága.

Érdekes, hogy Imrédyvel még nem jó a viszonya, mégis megtörténik az a páratlan eset a két világháború közötti magyar parlamentarizmus történetében, hogy amikor egy miniszterelnököt leszavaz az országgyűlés, Hóman mégis Imrédy mellett áll ki.

A közhangulat is Imrédy mellett állt ki akkor, s ennek eredménye lett, hogy részt vett Hóman Imrédyvel együtt a Magyar Élet Mozgalom megalapításában. 1939. február 5-én Imrédyvel együtt jelenik meg a székesfehérvári Magyar Élet Mozgalom zászlóbontásánál, és nem sokkal később, február 16-án már újra miniszter a második Teleki-kormányban. A Magyar Élet Pártja nevét veszi fel, és ennek megfelelően Hóman Bálint lemond a pártvezér-helyettesi pozíciójáról, és a régi tárcájának, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak az ügyeivel foglalkozik elsősorban. Itt mindenképpen meg kell említeni, hogy Teleki Pál egyik bizalmi embere, számos alkalommal kéri Teleki a tanácsát politikai, kultuszpolitikai ügyekben. Ennek lenyomata az, hogy a Hóman hagyatékban – ami az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában található – jó néhány olyan memorandum, irat található, amely Teleki Pálnak adott tanácsokat fogalmaz meg a miniszterelnök kérésére.

Rendkívül fontos, ha a hómani Szent István című munka előzményeit keressük, hogy Szent István alakja központi helyet foglal el ebben az időszakban a magyar történelmi tudatban. A Szent István és Szent Imre kultusznak az egyik legkiemelkedőbb időszaka a két világháború közötti korszak, ami részben összefügg az ekkor tapasztalható, sokak által katolikus reneszánsznak nevezett vallási megújulással.

Felhívnám arra a figyelmet, hogy 1938 mellett volt egy másik nagyon jelentős emlékév, 1931 a Szent Imre emlékév, ebben a korszakban rengeteg gimnázium, intézmény őrizte Szent Imre nevét, utalnék arra, hogy a fehérvári Ciszterci Szent Imre Gimnázium, ennek a párja a budai Szent Imre Gimnázium, érdekesség, hogy később mindkettőt József Attilára keresztelték át.

1938-ban nemcsak a Hóman Bálint által szervezett – hiszen ő már vallás és közoktatásügyi miniszterként 1936-tól szervezi ezt a kongresszust – eucharisztikus kongresszus eseményei zajlanak, hanem Szent István jegyében a Szent Korona első nyilvános bemutatása és a koronázási ékszerek várbéli látogatása történik. A korszak bölcsészettudományának egyik meghatározó vezérszava a Szent Istváni állameszme. „Ez az állameszme a népek megértésének, a népek helyes és józan vezetésének állameszméje ezen a területen, amelyen élünk, és amelyet Szent István politikailag megszervezett. Azaz a Duna-medence rendjének az állameszméje. Egységes, összetartozó terület állameszméje, amely mindenfajta embereket összefog közös életben, egységes életformában, együttes törekvésekben, közös érdekekből közös boldogulásra, és vezeti őket tovább. Nekem ez a meggyőződésem, s ezt a meggyőződést földrajzi kutatásokból merítettem.” (Teleki Pál, 1941) De hasonlóképpen fogalmazták meg ezt a gondolatot a történészek is.

Miért fontos Hóman Bálint munkásságában az 1938 végén megjelent Szent István? Elsősorban azért, mert Hóman Bálint első tudományos munkájától – melyet 23 évesen írt, és amely kötet formájában a Magyar városok az Árpádok korában címet viselte – foglalkozott a korral, foglalkozott Szent István alakjával, és végig ez maradt kutatásainak középpontjában. A Szent Istvánnal, illetve az Árpádok korával foglalkozó munkáinak a betetőzése, ami nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban is ismert volt, a nevezetes Magyar történet című munkája. Ez az első olyan kötet Magyarországon önálló monográfiaként dolgozza fel Szent Istvánnak az alakját. Ennek előtte a XVIII. század közepén egy németalföldi jezsuita volt egyedül, aki Szent István életének egy latin nyelven írt önálló kötetet szentelt. Tehát ez az első szakmonográfia Szent István az életéről, amely tudományos igénnyel közelít ehhez a problémához. Mik voltak ennek az előzményei? Az 1908-tól kezdődő kutatásoknak a sorozata, illetve természetesen az 1928-tól kezdetben nyolc, majd öt kötetben megjelenő Magyar történet-i munka, amelynek a fejezeteit Mátyás király uralkodásáig Hóman Bálint írja. Kiérleltebb munkának látom az 1938-as Szent Istvánt, inkább tudományos, ésszerűsítő műnek, mint amilyen a Magyar történet volt, amely szintén élvezetes stílusban íródott Hóman Bálint részéről is és különösen a Mátyás uralkodásától a magyar történelmet végigkövető Szekfű Gyula részéről, akiről itt Székesfehérváron szintén meg kell emlékezni. 13 fejezete van a kötetnek, ami az őstörténettől kezdve egészen Szent István utódjainak, illetve a Szent Korona tannak a történetéig követi végig a magyar történetet, tehát itt nem csak Szent István koráról, hanem a messzi évszázadokba visszamenő előzményekről és az Árpád-kor végéig tartó következményekről is szó van a kötetben. Hogyan határozza meg az állam jellegét? Itt nagyon érdekes szóhasználattal találkozunk, amit tulajdonképp nem Hóman Bálint honosít meg, hanem tanítványai, Váczi Péter és Deér József, és átveszi a tanítványaitól ezt a szóhasználatot, miszerint az állam egy patrimoniális királyságot jelent, és vallja azt, hogy a keresztény magyar monarchia elméleti alapjait Szent István fektette le. Nagyon fontos gondolat az, miszerint a hatalmi szervezet közjogi és magánjogi elemei a lehető legszorosabb kapcsolatban állnak egymással a regnum, tehát a királyság anyagi alapját a patrimonium jelenti, azaz a magángazdaság, a király magángazdasága, hiszen ekkor Magyarország földjének nagy része még az uralkodó birtokában van, Szent István a közhatalom birtokosa., egyben a legnagyobb földesura is az országnak. Ezzel szemben már ennek a műnek a megjelenése előtt, de ennek kritikájaként is Mályusz Elemér, aki kiváló történész, de Hómannal nagyon sokszor szembenállnak annak ellenére, hogy Mályusz Hóman tanítvány volt. Mályusz Elemér azt mondja, hogy nem helyes ez a megnevezés, szembeszáll Deér Józseffel, Váczi Péterrel és Hómannal, ő azt állítja, hogy itt egy karizmatikus királyságról van szó. Én azt hiszem, hogy ez a két gondolat; a Hóman által vallottak és a Mályusz Elemér által vallottak tökéletesen összeegyeztethetők, hiszen Hóman a gazdasági, kormányzati állam jellegére adja ezt a jelzőt, míg Mályusz Elemér a karizmatikus jelzőt elsősorban az uralkodó szellemi-tekintélyi hatalmára alapozza és mindkettő igaz valahol. Ez a szellemi-tekintélyi hatalom Hóman Bálint Szent István-jában is előjön, ő maga egyébként részben a pogány hagyományra, részben pedig a keresztény királyoknak a tiszteletére vezeti vissza ezt a karizmatikus hatalmat, csak nem így nevezi meg, mint később Mályusz Elemér.

Jellemző az is, kiket idéz Hóman Bálint ebben a kötetben. Rengeteg előmunkálatra hivatkozik az ő saját munkásságán kívül is, a munka utószavában olvashatók ezek. Idézeteket viszonylag keveset hoz. Érdekes, hogy ez a munka, abból a szempontból nem egy történeti szakmonográfia, hogy nincsenek benne lábjegyzetek, nincs a végén bibliográfia, hanem egy utószóban mondja el azt, milyen munkákat is használt, meg sem említi a munkák címét, inkább a szerzőket. Ezek között van kedves tanítványa, Deér József, aki aztán a Hóman által 1941 év végén létrehozott Teleki Pál Tudományos Intézet Történettudományi Intézetének lesz az igazgatója, aztán ott van a neves régész Fettich Nándor, Hóman jó barátja, a kiváló művészettörténész, akinek óriási szerepe van Fehérváron a Romkert-i ásatások megkezdésében, a Romkert épületegyüttesének kialakításában, a római iskolás művészetnek a menedzselésében, és ezt azért kell hangsúlyozni, mert a római iskolások munkái Budapest után itt Fehérváron találhatóak meg legnagyobb számban.

Úgy látom csaknem minden munkáját végigolvasva, hogy stílusában, leírásaiban ez a legkiválóbb munkája Hóman Bálintnak. Ugyanakkor, ha a történeti szakszerűséget nézzük, nem a legjobb munkája, mégis a Hóman Bálint életmű egyik csúcsát jelenti.

Amit még kiemelhetek, hogy az egész munkában rendkívül alaposan járja körül Magyarországnak a nemzetközi környezetét, tehát az összehasonlító szemlélet nagyon jól kivehető a kötetből és ha már Fehérváron vagyunk és Hóman ekkoriban Fehérvár országgyűlési képviselője az itteni ünnepségek egyik főszervezője és reprezentatív megjelenítője, akkor azt is meg kell említenem, hogy Fehérvárról nagyon sokszor megemlékezik ebben a kötetben Szent István kapcsán. Középkor történész barátaimat megkérdeztem, hogy mit tartanak erről a munkáról és ennek alapján mondom el azt a véleményem, hogy tulajdonképpen semmit nem változott a történeti forrásbázis azóta, hogy Hóman Bálint ezt a munkáját megírta. Nem kerültek elő újabb források erre a korra vonatkozóan. Én egyetlen egy dologra figyeltem fel, és ebben meg is erősítettek középkorász barátaim, nevezetesen, hogy Hóman még 1031-re teszi Bécsnek az első írásbeli említését, azonban 1967-ben előkerült salzburgi évkönyvekben egy olyan irat, ami alapján már biztosan mondhatjuk, hogy Bécs nevét először 881-ben említi. Ez azért érdekes, mert a magyarokhoz kötődik, és a honfoglalás előtti magyar kalandozások Bécs alatt folytak, s ennek kapcsán jelenik meg először a salzburgi évkönyvekben Bécs neve.

Mindenesetre a legjelentősebb magyar történészek: Győrffy György István király és műve című alapvető munkáját szinte mindenki ismeri, később Kristó Gyula, Engel Pál vagy Veszprémy Pál, akik egy vaskos kötetet tettek közzé a Nemzet és Emlékezet sorozatban Szent István és az államalapítás címen, vagy Zsoldos Attila, aki rengeteg, ezzel a korral foglalkozó munkát írt, vagy Szabados György, aki legutóbb a Magyar államalapítások a IX-XI. században című munkát tette közzé. Mind nagyra értékelik, és nagyon fontosnak tartják Hóman Bálint munkásságát, még akkor is, ha gyakran vitatkoznak vele egyes kérdésekben.

A mű utóéletéről annyit fontos megjegyezni, hogy Budapest székesfőváros a Kazinczy-érmét az 1937-l939. évi ciklusra egyhangúlag Hóman Bálint Szent István kötetének ítélte: „a nevezett három éves periódusban megjelent történettudományi művek legkitűnőbbike. Azzá teszi Hóman Bálintnak ezt a könyvét a szó szoros értelmében tökéletesnek mondható kútfőkritikai megalapozás, másrészt pedig a hős alakjának megmintázásában megnyilvánuló, igen magas fokú történetírói jellemző tehetség, valamint a nagy és nemes tárgyhoz illő, azt fáradság nélkül, kongeniálisan követő magas és nemes történelmi stílus. Valóban a Szent István-könyv Hóman Bálintot történetírói pályájának legmagasabb pontján mutatja be, amelyre több mint egy emberöltönyi fáradhatatlan tudományos munkásság után érkezett el.”

Végül arra is fel kell hívnom a figyelmet, hogy a német nyelvterületen mind máig Hóman Bálint középkortörténete számít alapmunkának, és ez sajnos a magyar történettudománynak a nagy bűne, hogy máig nincs olyan jó német fordításban megjelent magyar középkortörténet, ami felválthatná a 40-es évek elején megjelent Hóman munkákat, amelyek kiválóak, de azóta számos új megfigyelés született, ezeket a német közönség nem ismerheti meg, emiatt még mindig az 1940-ben és 1943-ban megjelent kétkötetes munkára támaszkodnak, amely tulajdonképpen a Magyar történetnek a fordítását jelenti, apró változtatásokkal.

Tanítványai folytatták, és kiteljesítették Hóman Bálint munkáját és Hóman a különböző jegyzeteiben, melyek a hagyatékában találhatók elsősorban tanítványait nevezte meg, úgy csoportosítva, hogy csak azokra tért ki, akik egyetemi tanárok lettek, de említettem már Váczy Pétert, Deér József, Mályusz Elemér nevét, de rajtuk kívül a kiváló nyelvész, Kniezsa István is tanítványa volt, Szilágyi Lóránd, történelmi segédtudományokkal foglalkozó historikus, Baráth Tibor, aki aztán később szélső jobbirányba ment el, Genthon István, aki a század egyik legnagyobb művészettörténésze Gerevich Tibor mellett, Tamás Lajos, a nagyszerű nyelvész, Galla Ferenc és Hermann Egyed, a kiváló egyháztörténészek, Bulla Béla, aki a földrajztudománnyal foglalkozott, Rásonyi-Nagy László, aki Ankarában létrehozta a magyar tanszéket még Hóman Bálint minisztersége idején, és sorolhatnám tovább a neveket. Egy dolgot említenék még meg: a kötet megjelenése után levelet kapott Angyal Dávidtól, aki egykor szeretett tanára volt Hóman Bálintnak. Angyal Dávid zsidó származású, de kikeresztelkedett történész volt, Károlyi Árpáddal az előző nemzedék legkiválóbb képviselője. Következőt írta Hóman Bálintnak közvetlenül a kötet megjelenése után 1938. december 30-án: „A könyv kitűnő (…) Szent Istvánhoz méltó emlék (…) Némi vigaszt és reményt is találtam benne végtelen szomorúságomban. Az úgynevezett zsidó-törvényjavaslat megdöbbentett. Ezt nem vártam volna. Nem hittem soha, hogy engem a magyar törvényhozás (…) ki akarna rekeszteni a magyarság közösségéből, és oda akar terelni oly közösségbe, melyet valutacsalás, internacionalizmus címén megbélyegez. E vigasztalan törvényjavaslattal szemben reményt merítettem könyved 112. és más lapjaiból is, mert azokban a >vérségi jogot< pogány felfogásnak és az idoneitás (alkalmasság) elvét keresztény felfogásnak nevezed. Úgy van. Csakis pogányok tulajdoníthatnak a vérnek oly mindent eldöntő súlyt. A keresztény spiritualizmus a szellemet nézi, nem a vért, nem a matériát. Aztán vigasztalt még könyvednek 197. lapja, melyen ezt olvastam: a magyar >mindig meg tudta őrizni szellemi függetlenségét, mert sohasem szolgai módon követte a példaadó nemzeteket<. Úgy van! Remélem, hogy a pártvezér nem fogja meghazudtolni a történészt.”

Ha arról kellene szólni, hogy a pártvezér meghazudtolta-e a történészt, részben sajnos így történt, részben viszont nem, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy Hóman Bálint bár szerepet játszott valóban mindkét zsidó-törvényjavaslat kidolgozásában, 1944-ben az egyetlen olyan szabadlábon lévő magyar politikus volt, aki rendkívül keményen tiltakozott a német birodalom teljhatalmú magyarországi megbízottjánál a német megszállás ellen, és nem fogadta el a számára felkínált tárcát – ugyanis ismét a kultuszminisztérium vezetésére kérték fel, és ez év tavaszán és nyarán rengeteg zsidó tudósnak és művésznek szerzett mentesítést. Részben ez volt az oka annak, hogy 1945 után az ellene lefolytatott 1946. évi márciusi bírósági tárgyaláson nem halálra, hanem életfogytiglani fegyházra ítélték, mert bármilyen furcsa, Hóman mentőtanúinak a döntő többsége zsidó származású volt, a rávallók közül egyetlen egy olyan tanú volt, aki rá terhes vallomást tett, nem volt más, mint egy nyilas újságíró, Hubay Kálmán. Ez jelzi, Hóman Bálint hogyan is viselkedett ebben az időben. Azt viszont kétségtelennek tartom – amint az Angyal Dávid leveléből is kiderül – hogy volt azért felelőssége abban, ami 1944 tavaszán bekövetkezett. Ebben nyilván nagyon fontos szerepet játszott az a szemlélete, amelyet részben Szent István korának a kutatásából szűrt le, nevezetesen az, hogy Magyarország világpolitikai helyzete két nagyhatalom között csak két választást tett lehetővé: kelet és nyugat között kell választani, és hogyha már választani kell, akkor inkább Nyugatot választja.

Csitáry G. Emil emlékirataiból vett idézet így beszél róla: „Hóman Bálint jobboldali beállítottsága közismert, de távol állott a nyilasoktól. Előttünk is sokat hangoztatta, hogy a magyarság, mint annyiszor a történelme folyamán, ismét válaszút elé került. A két nagy tömeg, a szláv és a német között kell választania. Mint ahogy már Szent István tette, nekünk is a nyugatot kell választani, mert a kelet előbb-utóbb megöli nemzeti mivoltunkat. Ezért támogatta tehát a németeket, különösen amikor bizalmasan értesült arról, hogy észt és litván kollégáit az oroszok Szibériába hurcolták.”

Azzal zárnám előadásomat, hogy ha már Angyal Dávidot idéztem, hogy Angyal Dávid 1943-ban a zsidó üldözések hatására visszafordult zsidóságához. Ugyanakkor ez év nyarán írt naplójában – és itt látszik, hogy Hóman lehet, hogy rosszul döntött – azt írta, hogy még mindig inkább a németek győzzenek, mint az oroszok, mert ha a szovjetek nyerik meg a világháborút, akkor Magyarország helyzete katasztrofális lesz. Angyal Dávid ekkor már tud arról, hogy Nyugat-Európában élő több zsidó rokonát kivégezték. Ennek dacára mondja ezt, ily módon bármennyire is szidják ma Hóman Bálintot, a szerinte reálpolitikán és geopolitikán alapuló meggyőződését bizony nagyon sokan követték, és kárhoztathatjuk ezért, ugyanakkor mély megértést is kell kérnünk számára.